Imádjuk a CSOKOLÁDÉT!!!

Mindent a csokiról

 

Csokoládéjuliette_binoche_johnny_depp.jpg

(Chocolat, 2000)

 lena_olin.jpg

Lansquenet-ben ugyanis úgy tűnik, mintha száz éve semmi sem változott volna. Az üdítő fuvallatot Vianne Rocher érkezése hozza meg: a lányával céltalanul utazgató asszony csokoládéboltot nyit a faluban, amely édes ínyencségeivel felszabadítja a helybeliek (önmaguk előtt is) rejtett vágyait. Vianne-nek mágikus képessége van arra, hogy minden vásárlója számára kiválassza a személyre szóló finomságot, és egyesek csakhamar teljesen át is adják magukat érzékeik csábításának. Mások viszont, mint Reynaud grófja, a nemesség helyi dísze, elszánt ellenségévé válnak. Reynaud meggyőződéssel vallja, hogy Vianne csokoládékülönlegességei erkölcsi romlásba taszítják a várost. Szembenállásuk meg is osztja a kisváros lakóit azokra, akik a régi rend biztonságát kívánják megőrizni, és azokra, akik végre élvezni akarják a szabadság újonnan felfedezett ízét.

judi_dench.jpg
Nemzet: amerikai
Stílus: romantikus, vígjáték, dráma
Hossz: 116 perc
Magyar mozibemutató: 2001. március 15.

juliette_binoche.jpg

Ez a film a 638. helyen áll a filmek toplistáján! (A Filmkatalógus látogatóinak osztályzatai alapján.)

 alfred_molina_juliette_binoche.jpg

Csokoládé - Díjak és jelölések
2001 - Oscar-jelölés - a legjobb film (David Brown, Kit Golden, Leslie Holleran)
2001 - Oscar-jelölés - a legjobb színésznő (Juliette Binoche)
2001 - Oscar-jelölés - a legjobb női epizódszereplő (Judi Dench)
2001 - Oscar-jelölés - a legjobb adaptált forgatókönyv (Robert Nelson Jacobs)
2001 - Oscar-jelölés - a legjobb eredeti filmzene (Rachel Portman)
2001 - Golden Globe-jelölés - a legjobb vígjáték vagy musical
2001 - Golden Globe-jelölés - a legjobb vígjáték vagy musical színésznő (Juliette Binoche)
2001 - Golden Globe-jelölés - a legjobb női epizódszereplő (Judi Dench)
2001 - Golden Globe-jelölés - a legjobb eredeti filmzene (Rachel Portman)

alfred_molina_carrie-anne_moss.jpg    

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 52
Tegnapi: 14
Heti: 119
Havi: 603
Össz.: 124 652

Látogatottság növelés
Oldal: Csokoládé-A film
Imádjuk a CSOKOLÁDÉT!!! - © 2008 - 2024 - csokis.hupont.hu

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »